Először is üdv mindenkinek, aki idetévedt erre az oldalra! Egy fényképes, térképes, szöveges élménybeszámolót találhatsz itt egy kerékpártúráról, amelyet egy cimborám, és én követtünk el 2008 májusában. Kisebb vonatozásokkal Budapestről indultunk, de Szarajevó után már tisztán kerékpáron haladtunk egészen a görög fővárosig. Illetve ha egész pontosak akarunk lenni, volt még benne egy kis kompozás is az Égei-tengeren. 
Hazafelé pedig olcsó fapados repülővel jöttünk Bécsig, a bringák is velünk repültek. Indulás előtt írtam pár sort az Outdoor blog-ra, legyen ez most elég előzménynek, és csapjunk bele a történetbe!
Már itt volt, megkerestük a vonatunkat, és felpakoltuk rá a bringákat. Hát nem lett könnyű az enyém a cuccoktól, itthon ráálltam megint a szobamérlegre kerékpárostul, 126kg-t nyomtam a málhával együtt, ami azt jelenti, hogy a bringa a cuccokkal 48kg, ami nagyon sok. Mondjuk ennek egy nagy része most kaja, amit rögtön fel is faltunk, miután lepakoltuk, és leláncoltuk a bringákat a vagon végében. Beültünk egy négyes fakkba, sört bontottunk, és előkerültek a délelőtt megsütött langalló, és pizza szeletek.
Az első vagonban aztán találunk igazi, nagy marhaszállító stílusú bringatároló részt, ide le is teríti Bander a polifoamját, és leheveredik.
Így én is elcuccoltam a füstölgő részegek elől. Persze ekkor már késő volt, annyi szót váltottam velük, hogy nem szálltak le rólam, pánik ne essék, semmi rosszat nem akartak, csak éppen csatak részegek voltak. Mikor kiderült, hogy Győrben dolgozom, az egyik majdnem kiugrott örömében az ablakon, hogy földiek vagyunk, legalább háromszor meg kellett néznem a vonatjegyét, hogy ők bizony Győrből jöttek. Na de elég ezekből a részegekből, nem érdemeltek volna meg ennyi szót, pláne, hogy valahol Abaliget előtt hála az égnek, végre leszálltak.
Persze aztán ahogy leszálltunk Pécsett, és elindultunk Harkány felé az 58-ason, néhány pillanatot még kaptunk a nyeregben ülve is azokból a bizonyos aranysárga sugarakból. Ó, a reptér balra, Bander fényképez, neki ez a szakmája, de még én is telepítettem itt routert a meteorológiának. Na de hol nem… Amikor kerékpározom, mindig ott tekerek el, ahol már dolgoztam. 
Amikor dolgozom, mindig arra visz az utam, amerre már kerékpároztam. De ez holnaptól már nem így lesz, eddig ismeretlen tájak, országok, kultúrák, és emberek következnek. Csupa kiszámíthatatlan, előre láthatatlan kaland! Szalánta végén megállunk szusszanni, telefonálok a szállásadóinknak, ahogy megbeszéltük, fél órával érkezés előtt. Már ott várnak a háznál, de ezért nekünk nem kell sietnünk. Mi azért megtekerjük rendesen a Villányi dombot. Lefelé 40-45 km/h-val száguldunk. Majdnem hágót írtam, de erős túlzás lett volna ezt még annak nevezni. 
utcai ruhába, és nekivágunk a fürdővárosnak. Ami nagyon szép, tiszta, és rendezett, bár még kicsit kihalt, nincs még szezon. Pedig egy kis elő május elsejei utcabált találunk pár sarokra a főút mentén. Veszünk hozzá egy sört, mert úgy az igazi. Charlie – Aludj el kisember című dalára el is hagyjuk hamar a terepet, visszatérünk a kisboltba, ahol az előbb a sört vettük, eszünkbe jut, hogy teánk ugyan van, de cukrunk nincs hozzá. Hát itt ugyan nem kapunk, ez tulajdonképpen csak egy videotéka, amiben épp kapni néhány kiegészítőt a mozihoz, de cukrot azt persze nem. Még egy fagyira is benevezünk egy közeli cukrázdában, hazaszólok még utoljára telefonon, aztán visszakószálunk a szobánkba. Megállapodunk Banderral, hogy megpróbáljuk elérni a holnap délelőtti, 10:16-os samaci vonatot. Ez azt jelenti, hogy 3:30-kor kelünk, 4-kor indulunk, mert 10-re túl kell lennünk a 112km-es horvát szakaszon, hogy a horvát-bosnyák határnál elérjük a vonatot. Kemény lesz! 
A sisak alá is bekerül még egy polársapka a fejre, na és persze villogunk, mint a karácsonyfa, a biciklin elöl-hátul fehér, és piros lámpák, és mindkettőnknek a sisakjára is fel van erősítve két-két "döglött egér" ledes kislámpa. Így gurulunk ki a garázsbehajtón, amit lezárunk magunk után, majd a kulcsot a postaládában hagyjuk. A palackok tele pezsgőtablettás löttyel, a drótparipák gurulnak, indulhatunk neki a sötétnek! A tervezetnél sajnos kicsit később, negyed 5-kor sikerült csak indulnunk, utólag nem is értjük, mit sikerült 45 percig tökölnünk.
Bander áll előre, amit abszolút nem bánok. Itt egy kicsit keletnek fodulunk, és sajnos dombok következnek. Kis hullámvasút, fel, le, fel, le… Ez így remek lesz, egyre neccesebbé válik a helyzet, el kell érnünk a 10:16-os vonatot Samac-ban. Közben felkel a nap, bár ezt a hőmérsékleten még nem nagyon érezni. Nem vagyok normális, hogy ezt az üveg bort cipelem ezeken a dombokon át, szentségelek magamban a szarajevói szállásadónk ajándékán. Végül csak elérjük Dakovo-t, ahonnan reményeim szerint véget érnek az emelkedők. Körgyűrűn kerüljük a várost, valóban vége a meredekebb kaptatóknak, ugyan itt is kapunk némi szintet, de ezeket meg tudjuk tekerni lendületből. Tartjuk a tempót, bár én érzem, hogy fáradok, már nem nagyon állok előre, Bander küldi elől. A kormánytáskámba betáraztam csokiszeletek, ezek tartják bennem a lelket, de még így is szétcsúszok kissé a végére. Aztán jön egy tábla, már Szarajevót is jelzi, és Samac is csak 13 km. Nem szoktam számolni a kilométereket annyira, főleg nem egyesével, de itt a végén már csak az segített. Éreztem, amit eléhezés előtt szoktam, kilométerórám nem nagyon mutat már 21-nél magasabb számokat, Bander előttem, és igen végre egy torlódást jelző tábla! Remélem itt nem kilométeres sorok szoktak állni a határ előtt. És igen, egy kanyar után határátkelőt jelző tábla. Előkotrom újra az útlevelet, amíg sorban állunk benyomom az utolsó csokit, hátha sikerül tőle valami értelmes képet vágnom a határőrnek.
Ez kemény volt, jól meg kellett húzni, hogy ideérjünk! Még bő 20 percünk van a vonatig. Hamar megtaláljuk a vasútállomást, bent áll egy két zöld vagonos csoda, találunk pár vasutas emberkét, azt mondják, ez a mi Dobojba menő vonatunk, és fent kell majd a jegyet megváltanunk rá a kalauznál. Igen ám, de csak Eurónk van, úgyhogy irány a közeli kisbolt! Ahol sikerül 50 Eurót 98 BAM-ra, vagy KM-re, azaz bosnyák konvertibilis Márkára váltanom, valamint egy fantát, és két sört vásárolnom. Felpakoljuk a bringákat a vonat végébe, a cuccokat, és magunkat pedig betesszük egy fakkba. A fantát szinte azonnal betoljuk az utolsó két pizza szelettel, a sört lassan iszogatjuk miközben az ablak mögött elsuhanó bosnyák tájat szemléljük. Érdekes! 
hogy elmagyarázza, nem oda-vissza jegyet adott el nekünk, mint ahogy azt először gondoltuk a jegyünket megpillantva. Kifelé menet még megkérdezte, hová lesz a túra, 
Dobojba valamivel dél előtt érkezünk meg, a peronon egy csávó rögtön meg akarja venni Bander Merida Crossway kerékpárját. Nem tudom, hogyan gondolta az emberünk, 100m-ről lerítt rólunk, hogy kerékpártúrázók vagyunk, a lovas sem adja el a lovát maga alól. Mindegy, ez balkán, megkérdezte… Begurulunk Dobojba, amihez először át kell kelnünk a Bosna folyón. A város érdekes, viszonylag rendezett, és nem is olyan lepukkant. Kis Activity-zés, és némi pénz árán sikerül egy kenyeret szereznünk egy pékbódéból, majd találunk egy egész szép parkot, ahol letelepedünk. Elrohanok vízért, csak egy butikban kapok, mert május elseje van, de itt sem drága, egy másfél literes palackkal térek vissza. Főzünk egy levest a pad mellett, polifoamot használunk szélfogónak, hogy előbb kész legyen az ebéd, és hogy ne pazaroljuk a gázt. Közben a szomszédos padról az egyik öreg szóba elegyedik velünk, tud kicsit angolul, 4 évet élt kint Ausztráliában. Mondjuk a szókincséből ítélve jó régen lehetett, de legalább beszél. 
Megkérdem, merre találok egy WC-t, mire elkísér egy saroknyit a sakk-klubjáig, ahol találok egy kis mosdót, még arcot is mosok, ami felér most egy fél újjászületéssel. A parkba menet visszafelé betérünk egy kis boltba, az öreg vesz valami üdítőt, én pedig 3 sört, egyet neki, kettőt pedig nekünk. Segítőkészek az itteniek, jólesik a kedvességük, csak kár, hogy nem nagyon beszélnek nyelveket. Amíg pakolunk Banderral, egy másik öreg is odajött, magyarázott mindenfélét, de egy árva mukkot sem értettünk belőle. Még jó, hogy az előző öreggel úgy ahogy megértettük egymást, el tudtuk mondani, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, s hová tartunk, és még pár bosnyák szót is megtanultunk, úgy mint "csleb" – kenyér, "kjeden dán" – jónapot!, "kvala" – köszönöm, "seicser" – cukor, "dovi dzsena’ – viszlát!
Még majdnem két óránk maradt a vonatindulásig, ezért úgy döntöttünk, megnézzük kicsit a várost, konkrétan azt a várat néztük ki, amit a vízszerző körutamon pillantottam meg. Meredek utcán toljuk fel a bringákat, egy zsákutca után sikerül megtalálnunk a vár bejáratát. A belépő 2,5 Márka, először Bander megy be, addig én őrzöm a bringákat. Átöltözöm rövidgatyába, elég volt a lastex-ből, meg lehet itt sülni, meleg, fülledt idő van. Amíg a barátomra várok, naplót írok. Épp mikor két francia lányt fényképezek (természetesen a saját gépükkel az ő kérésükre), megérkezik Bander, 
így épp csak egy mondatot tudtam váltani a lányokkal, már rohanok is fel a várba. A kapuban a jegyárus valami egy márkáról, étteremről, és kávéról beszél, nem értem, de a kávé nem is érdekel, kíváncsi vagyok a kilátásra a várból! Végre, most érzem először, hogy azt teszem az időmmel, amit szeretnék, turista vagyok, végre nyaralok, és nem húzom azt a bizonyos szekeret, mint valami igásbarom. Furcsa, hogy ehhez az érzéshez egy belépőjegyet kellett váltanom. A vár jó hely, van fent egy kis játszótér, szabadtéri színház, na és persze gyönyörű kilátás az egész városra és a környező hegyekre. Készítek is panorámát, nem egyet, hogy biztosan legyen használható köztük. 
Bander javaslatára én is teszek kitérőt a kétbetűs felé, de én sem találom meg a villanykapcsolót odabent. Az étteremben megpróbálom bármi egyébre váltani a belépőhöz kapott ajándék kávét, de nem járok sikerrel. Azért se fogok kávézni! Aztán visszafelé veszem az irányt, nem váratom tovább Bandert. Szépen lecsorgunk a várdombról, vissza a pályaudvarhoz.
A vonat előtt még veszek két Nektar nevű sört egy kiskocsmában, majd felszállunk az érkező vonatra. A kalauz nem nagyon örül a vagon végében a bringáknak, mutogat, hogy gyorsan pakoljuk félre őket, persze ezt véletlenül sem értelmezzük úgy, hogy nem szállíthatjuk őket a vonaton. Szépen lemálházzunk, és megpróbáljuk úgy elhelyezni őket, hogy minél jobban el lehessen férni mellettük. Itt már fizetnünk kell a bicikliszállításért 10KM-et. A vonaton nagyot lakomázunk, Bander is előpakolja amit hozott, egy egész hátizsákja van telis-tele finomságokkal, nem bírok betelni a parenicás-kenőmájas szendvicsektől. Mellé a sör, és ez a kilátás a vonatból… Igazán jó dolgunk van! Most már egészen biztos, hogy odaérünk ezzel a vonattal Szarajevóba. Írok SMS-t a szállásadónknak, Diane-nek, hogy érkezünk, és hogy jó-e a találka 19:00-kor a Latin-hídon. A válasz hamar érkezik: "Dobro dosli. At the latin bridge at 19", azaz "Isten hozott! 7-kor a Latin-hídnál.". A történethez hozzátartozik, hogy indulás előtt hetekkel beregisztráltam egy eszméletlen jó site-ra, a 
ami tulajdonképpen egy világméretű közösségi oldal világutazóknak. A dolog arról szól, hogy emberek segíthetik egymást, alapvetően szállást adhatnak utazóknak a lakóhelyükön, és ugyanígy kaphatnak is utazóként, persze nem muszáj adni, ahhoz hogy kapj, különböző státuszokat állíthatsz be, találkozhatsz utazókkal csak egy italra, beszélgetésre is, Te választod meg, kivel, mikor, hol és hogyan találkozol, vagy nem találkozol. Az egész kicsit hasonlít az iwiw-re, kiegészítve egy-két dologgal, hiszen itt kiemelt fontosságú a földrajzi elhelyezkedés, így pl. google maps-en is kereshetünk hostot, azaz vendéglátót. Ja és persze angol, és non-profit az egész. Szóval itt találtam magunknak két jó arc emberkét, akiről sok-sok couchsurfer barát csak jót, és még jobbat írt. Az egyik Diane, aki itt Szarajevóban lesz a szállásadónk, a másik Yiannis, akinél Athénban fogunk lakni. Na de térjünk vissza a vonatra, ami szebbnél-szebb helyeken robog velünk a Bosna folyó völgyében. Az emberek integetnek a vonatnak, hol a házak teraszán ülők, hol a folyóparti réten a piknikezők. Ha több időt tudtunk volna szánni erre az útra (vagy nem sikerült volna a kerékpárokat feltenni a vonatra), most kerékpáron haladnánk végig ezen a völgyön. Azért így sem rossz, és megnyugtat a tudat, hogy eddig a legjobb ütemben haladunk. Apró földeket művelnek a folyó és a sínek között, elhaladunk még néhány csúnyább gyártelep mellett, majd befut a vonat a szarajevói állomásra.